VIG Alfa Absolute Return Investment Fund
Az Alap egy abszolút hozam típusú befektetési alap, amelynek célja, hogy aktív portfóliókezeléssel olyan befektetési portfóliót hozzon létre, amely előre meghatározott kockázati profil figyelembe vételével, a referenciamutatót meghaladó hozamot érjen el az ügyfelei számára.
E célját elsősorban a feltörekvő európai régió kötvény- és részvénypiacán befektetve kívánja elérni.
Az alap eszközallokációja alkalmazkodik az adott tőkepiaci körülményekhez.
Az Alap az összes igénybe vehető befektetési eszközt - hazai és külföldi kötvényt, részvényt és egyéb értékpapírokat, indexeket és devizákat - hajlandó megvásárolni, vagy eladni, amennyiben komoly nyereséglehetőséget lát. Ebből a szempontból az alap opportunisztikus, megközelítésében a multistratégiát követő alapok közé sorolandó. A multistratégia keretén belül az alapban főleg "Global macro", "Long-short equity", "Convertible bond aribtrage" és "Managed futures" típusú ügyletek dominálnak. Az Alap befektetései eszközosztályok szerint három nagy csoportra oszlanak: a kötvény, deviza és a részvénypiacokon vállal többletkockázatot, és ezeken a piacokon mind vételi, mind eladási pozíciót hajlandó felvállalni, akár a törvényileg engedett maximális keretekig, amely az Alap számára kétszeres tőkeáttételt engedélyez. Az Alap ezen befektetési politikában meghatározott mértékig úgynevezett nem befektetési kategóriájú értékpapírokba is fektethet, amely többletkockázat felvételét jelenti a hitelképesség szempontjából befeketési kategóriába sorolt eszközökhöz képest. Az Alap befektetési döntéshozatali mechanizmusában a fundamentális, árazási, technikai, és behaviorális-pszichológiai tényezőket mérlegeli. Az Alapkezelő a tőle elvárható maximális gondossággal, saját belátása és döntése alapján, a vonatkozó jogszabályok és a jelen Kezelési Szabályzatban foglalt korlátozások betartása mellett alakítja ki az Alap forrásainak felhasználási módját, a befektetési arányokat annak érdekében, hogy az Alap - az Alapkezelő várakozásainak megfelelő jövőbeni kockázatok és hozamok függvényében - hosszabb távon megvalósítsa célját. A likviditás biztosításának érdekében az Alap az ÁKK által a Magyar Állam nevében kibocsátott állampapírokat kívánja portfóliójában tartani.
Elérhető sorozatok
Dátum – 2026-02-02
| VIG Alapok | Sorozatok | Kezdet | Kockázat | Aj. időtáv | ISIN Kód | Változás | Árfolyam | Eszközérték |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Alfa Fund C | CZK | 2016-03-17 | 3 | 2 év | HU0000716006 | -0,099% esik | 1,388481 | 16.372.204 |
| Alfa Fund E | EUR | 2016-03-17 | 3 | 2 év | HU0000715982 | -0,119% esik | 1,234428 | 25.440.907 |
| Alfa Fund U | USD | 2016-03-17 | 3 | 2 év | HU0000715990 | -0,133% esik | 1,462786 | 9.797.719 |
| Alfa Fund A | HUF | 2006-02-10 | 3 | 2 év | HU0000703970 | -0,090% esik | 4,285156 | 26.100.778.123 |
| Alfa Fund B | PLN | 2009-11-17 | 3 | 2 év | HU0000708318 | -0,098% esik | 3,633999 | 19.009.231 |
| Alfa Fund EI | EUR | 2022-07-13 | 3 | 2 év | HU0000729520 | -0,107% esik | 1,377244 | 4.320.164 |
| Alfa Fund HUF-I | HUF | 2016-03-08 | 3 | 2 év | HU0000715974 | -0,081% esik | 1,828404 | 5.778.714.491 |
| Alfa Fund PI | PLN | 2021-09-07 | 3 | 2 év | HU0000727383 | -0,121% esik | 1,385419 | 2.177.906 |
| Alfa Fund R | HUF | 2013-07-16 | 3 | 2 év | HU0000712286 | -0,079% esik | 2,290350 | 3.111.922.275 |
| Alfa Fund UI | USD | 2022-07-13 | 3 | 2 év | HU0000729538 | -0,121% esik | 1,445664 | 2.779.006 |
| VIG Alapok | YTD | 1 hónap | 3 hónap | 6 hónap | 12 hónap | 3 év | 5 év | 10 év | Az elejétől |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Alfa Fund C | 3.147% | 3.147% | 4.746% | 6.831% | 9.845% | 33.224% | 29.549% | - | 38.848% |
| Alfa Fund E | 2.857% | 2.857% | 4.289% | 5.838% | 8.003% | 25.465% | 15.898% | - | 23.443% |
| Alfa Fund U | 3.404% | 3.404% | 5.055% | 7.362% | 10.694% | 32.501% | 25.03% | - | 46.279% |
| Alfa Fund A | 3.317% | 3.317% | 5.524% | 8.339% | 12.745% | 49.281% | 50.546% | 70.417% | 328.516% |
| Alfa Fund B | 3.27% | 3.27% | 5.046% | 7.509% | 11.505% | 37.241% | 35.097% | 58.574% | 110.863% |
| Alfa Fund EI | 2.936% | 2.936% | 4.518% | 6.291% | 9.065% | 27.345% | - | - | 37.724% |
| Alfa Fund HUF-I | 3.422% | 3.422% | 5.811% | 8.927% | 14.001% | 53.916% | 58.606% | - | 82.840% |
| Alfa Fund PI | 4.131% | 4.131% | 6.474% | 9.652% | 14.568% | 45.321% | - | - | 38.542% |
| Alfa Fund R | 3.441% | 3.441% | 5.866% | 9.037% | 14.23% | 54.695% | 60.252% | 89.415% | 129.035% |
| Alfa Fund UI | 3.475% | 3.475% | 5.444% | 8.291% | 12.302% | 34.974% | - | - | 44.566% |
Grafikonrajzoló
Kiválasztott alapok
A grafikonrajzolón bemutatott hozamok nettó eszközértéken alapuló hozamok.
Kapcsolódó dokumentumok
- Alfa Fund KID U 2025.10.11 HU PDF
- Alfa Fund KID HUF-I 2025.04.11 HU PDF
- Alfa Fund KID A 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID R 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID B 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID C 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID E 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID EI 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID I 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID PI 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund KID UI 2025.01.01 HU PDF
- Alfa Fund EI sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund A sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund B sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund C sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund E sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund R sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund I sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund PI sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund U sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund UI sorozat Havi hírlevelek 2025.2 PDF
- Alfa Fund U sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund UI sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund PI sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund A sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund B sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund C sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund E sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund EI sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund I sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF
- Alfa Fund R sorozat Havi hírlevelek 2025.1 PDF