Ugrás az oldal tartalmához

VIG SocialTrend ESG Equity Investment Fund

A Befektetési Alap célja egy olyan részvényalap létrehozása, amely profitálni tud a hosszútávon zajló demográfiai változásokból és ahhoz kapcsolódó fogyasztói szokások megváltozásából.

Az Alap hosszú távú tőkenövekedést kíván elérni olyan globális vállalatokba történő részvénybefektetéssel, amelyek profitálni tudnak a népesség növekedéséből és elöregedéséből, az egészséges életmódhoz kapcsolódó társadalmi és gazdasági változásokból, az urbanizációból, a feltörekvő piaci középosztály bővüléséből és társadalmi változásaiból eredő globális gazdasági folyamataiból, valamint a demográfiai változások által vezérelt változó fogyasztási szokásokból.

A célok megvalósulását az Alap alapvetően részvény-típusú eszközökkel kívánja elérni, elsősorban tőzsdén forgalmazott ETF-eken, részvényeken, illetve nyíltvégű, nyilvános befektetési alapokon keresztül, továbbá tarthat a portfóliójában hazai és nemzetközi állampapírok mellett hazai és nemzetközi részvényeket is, valamint köthet betét és repó ügyleteket, illetve a származtatott ügyletek alkalmazása is megengedett. A befektetések olyan vállalkozásokba történnek, amelyek erős fundamentumokkal rendelkeznek és a demográfiai és társadalmi változások által jól pozícionáltak hosszútávú értékteremtésre és versenyelőny kialakítására. A demográfiai és társadalmi változásokhoz köthető trendek a normál gazdasági ciklusokon túlnyúló, általában globális, az egész világot érintő hosszú távú folyamatok. Ebből kifolyólag az Alap földrajzi specifikációval nem rendelkezik. Mivel az Alap hosszú távú növekedésből kíván profitálni, illetve jelentős részvénypiaci kitettséggel rendelkezik, az Alapot hosszabb távon befektetni kívánó, magasabb kockázatvállalási hajlandósággal rendelkező befektetőknek ajánljuk.

Elérhető sorozatok

Dátum – 2026-02-02

VIG Alapok Sorozatok Kezdet Kockázat Aj. időtáv ISIN Kód Változás Árfolyam Eszközérték
SocialTrend A USD 2024-02-29 4 4 év HU0000733019 +0,935% emelkedik 1,154232 172.722
SocialTrend B HUF 2024-03-11 4 4 év HU0000733035 +0,987% emelkedik 1,025109 95.032.123
SocialTrend C CZK 2024-05-02 4 4 év HU0000733050 +0,968% emelkedik 1,132382 1.188.047
SocialTrend CI CZK 2024-05-02 4 4 év HU0000733068 +0,980% emelkedik 1,162551 290.638
SocialTrend E EUR 2024-03-11 4 4 év HU0000733076 +1,327% emelkedik 1,063983 228.164
SocialTrend EI EUR 2024-03-11 4 4 év HU0000733084 +1,339% emelkedik 1,094617 156.505
SocialTrend I HUF 2024-02-29 4 4 év HU0000733043 +0,999% emelkedik 1,043511 261.383.488
SocialTrend UI USD 2024-03-11 4 4 év HU0000733027 +0,947% emelkedik 1,187488 9.175
VIG Alapok YTD 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 3 év 5 év 10 év Az elejétől
SocialTrend A 1.807% 1.807% 6.238% 12.761% 7.375% - - - 15.423%
SocialTrend B -0.559% -0.559% 1.65% 3.206% -12.316% - - - 2.511%
SocialTrend C 1.982% 1.982% 5.704% 11.901% 5.363% - - - 13.238%
SocialTrend CI 2.083% 2.083% 6.115% 12.909% 7.125% - - - 16.255%
SocialTrend E 0.709% 0.709% 3.677% 8.419% -6.012% - - - 6.398%
SocialTrend EI 0.846% 0.846% 4.079% 9.247% -4.582% - - - 9.462%
SocialTrend I -0.423% -0.423% 2.044% 3.994% -10.982% - - - 4.351%
SocialTrend UI 1.944% 1.944% 6.65% 13.623% 9.009% - - - 18.749%

Grafikonrajzoló

Kiválasztott alapok

Mozgóátlagok (1 kijelölt alapnál) A mozgóátlag egy grafikonon használt számítás, ami az alap árfolyamának vagy értékének átlagát mutatja egy előre meghatározott időszakon, így segít észrevenni az általános trendet rövid távú ingadozások helyett.

A grafikonrajzolón bemutatott hozamok nettó eszközértéken alapuló hozamok.

Portfólió menedzserek